2013-02-28

Virtuális Babaköszöntő: lazacos, kecskesajtos spenóttekercs


„A döntés meghozatala, hogy anyává válj, semmihez nem mérhető:
örök időre vállalod, hogy a szíved szüntelenül a testeden kívül őrködjön valaki fölött.”


A Virtuális Babaköszöntő, angolul „baby shower“ főleg Amerikában létező néhány éves hagyomány. Az itthoni kezdeményezés ötletgazdája egy számomra különösen kedves gasztroblogger; Coffeinmentes Emma volt, neki köszönhetjük ezt a remek „rendezvényt”.

Általában családi vagy baráti körben rendezik meg az összejövetelt, egy születendő vagy már megszületett gyermek köszöntésére. Családonként változó, hogy a gyermek születése előtt nagy hassal, pocakosan ünneplik meg a kisgyermek érkezését, vagy a megszületés után. Az azonban minden családnál egyforma, hogy az ünnepséget egybekötik finom ételek, sütemények, italok elfogyasztásával. A hagyomány nem teljesen ismeretlen nálunk, Magyarországon sem, hiszen évtizedekkel ezelőtt még létezett az a bizonyos „komatál“, amit a leendő Keresztszülők vittek az újdonsült Édesanyának. A komatálban erőt, egészséget adó ételek lapultak, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy az Anyuka tejtermelése fokozódjon, és a kisbaba minél több tejet kapjon, minél gyorsabban fejlődjön. A komatál tartalmát mindig az ajándékozók kóstolták meg először, jelezve hogy semmi ártalmas nem került bele. Másrészt ezzel is tehermentesítették az Anyukát, hiszen egy csecsemő mellett a mindennapi főzés bizony embert próbáló feladat, különösen ha a kisbabának van már esetleg egy-két nagyobb testvére…

A mindennapi főzés a gyermekágyas időszakban még olyan tapasztalt konyhatündérek esetében is nehézségekbe ütközhet, mint Flatcat Gabriella Ildinyó Frau Paprikavagy Lilahajni
gasztrobloggerek, akik nemrégiben hozták / fogják majd világra kisbabájukat. Mivel mindannyian már hosszú ideje jobbnál jobb receptekkel kényeztetik el az olvasóikat, arra gondoltunk néhányan, ezúttal virtuálisan elindulunk hozzájuk, hogy gratuláljunk és jó egészséget kívánjunk a babáknak is és a mamáknak is.

De nem indulunk üres kézzel, komatálunkat megraktuk…És mivel? Egészségesebbnél egészségesebb finomságokkal. Tessék!

Annamari: Sütőtökös-mascarponés risotto
és jómagam egy lazacos, kecskesajtos spenóttekercset készítettem


Hozzávalók

3 db tojás szétválasztva
400 g spenót (fagyasztott - kiolvasztva és alaposan lecsepegtetve vagy serpenyőben megpárolva / hirtelen blansírozva, lecsepegtetve)
tengeri só, frissen tört színes bors

200 g krémes natúr kecskesajt
kb. 200 g natúr lazac tapadásmentes serpenyőben hozzáadott zsiradék nélkül kisütve, laskáira szedve
(vagy ha nem várandós/szoptatós kismamáknak készül, akkor lehet szeletelt füstölt lazac is)
kevés frissen facsart citromlé (opcionális)
1-2 maréknyi zöld olajbogyó felaprítva

Elkészítés

1 Verjük fel kemény habbá a tojásfehérjéket. Keverjük össze a jól lecsepegtetett, kifacsart spenóthoz a tojássárgákat, ízesítsük sóval, és színes borssal, majd óvatosan keverjük hozzá a felvert habot.
2 Öntsük egy vékonyan kivajazott, sütőpapírral bélelt kb. 38×33 cm-es tepsibe, és 175°C-on, a sütő középső fokozatán kb. 25-30 perc alatt süssük készre.
Ha elkészült, vegyük ki a sütőből, és hagyjuk a tepsiben kihűlni.
3 Fordítsuk a spenótlapot egy tiszta konyharuhára, vagy munkafelületre, kenjük el rajta egyenletesen a kecskesajtot, fektessük rá a lazacdarabokat/-szeleteket, facsarjunk rá citromlevet, végük hintsük meg az aprított olajbogyóval.
4 Szorosan tekerjük fel, és tegyük pár órára a hűtőbe.

Ez a tekercs igazán sokoldalú: egy remek reggeli vagy előétel, vendégváró falatka, vagy akár egy kis párolt rizzsel körítve főétel is kerekedhet belőle. És nem utolsó sorban vendégségbe is vihetjük, nagy sikere lesz. ;)


Én ezzel a gyors, egyszerű és egészséges étellel kívánok Nektek, kedves anyukák, nagyon-nagyon jó egészséget és sok-sok örömteli pillanatot babáitokkal és családotokkal!
Remélem, hogy ezzel a fogással sikerül mind a négyőtök kedvében járnom.

Megjegyzés: Kérlek nézzétek el nekem, hogy nem vagyok 100%-osan otthon a témában, mert nem vagyok még sem anyuka, sem kismama. Én füstölt lazacot használtam, de Nektek szoptatós anyukáknak vagy állapotos kismamáknak nem ajánlottak a füstölt ételek. A lazac viszont annál inkább: Tengeri halat (makrélát, heringet, szardíniát, lazacot, tonhalat) kedvező összetétele miatt, zsírszegényen elkészítve hetente 1-2 alkalommal ajánlott beiktatni az étrendbe. (az OETI ajánlásával)
Ezért inkább az a javaslatom, hogy egy szelet natúr lazacot süssetek ki tapadásmentes serpenyőben, és azt tegyétek a tekercsbe!

És még egy tipp: mivel közeleg a medvehagymaszezon, érdemes lesz azzal is vagy fele-fele arányban kipróbálni.


2013-02-27

Spenótos-marhahúsos lasagne light

Szeretem a lasagnékat, van is már itt a blogon egy fantasztikus halas, medvehagymás-tőkehalastonhalas, húsos és zöldséges is. És majdnem megfeledkeztem a fenséges gombás-kakukkfüves csalánlasagnéról!

Ez a mostani abban különbözik az elődjeitől, hogy valamivel könnyedebb változat, mert nem tettem bele besamelmártást, helyette natúr joghurtot használtam. Erősen gondolkozom, hogy melyiket szeretjük jobban a felsoroltak közül, de nem tudok dönteni. Más-más ízvilág, és mindegyik nagyon finom - túlzás nélkül.

Válogassatok közülük kedvetekre!





Hozzávalók
8 adaghoz

575 g marhahús ledarálva (nálam most fehérpecsenye volt)
220 g sárgarépa apró kockákra vágva
2 nagy gerezd fokhagyma és 125 g vöröshagyma finomra aprítva
5 ek paradicsomszósz
2 dl száraz vörösbor
friss vagy fagyasztott bazsalikom, tengeri só, frissen tört fehér bors
olívaolaj

500 g fagyasztott vagy frissen blansírozott spenót (frissből kb. 1 kg kell)
750 g ricotta
frissen reszelt szerecsendió
2 db tojás
200 g (zsírszegény) natúr joghurt

kb. 400 g / 15 lap lasagne
reszelt parmezán





Elkészítés

1 Készítsük el a ragut: a hagymákat fonnyasszuk meg némi olívaolajon, dobjuk rá a sárgarépakockákat és pároljuk néhány percig. Keverjük hozzá a darált húst és időnként megkevergetve addig főzzük, míg kifehéredik.
Öntsük fel a borral, keverjük össze, majd 2 perc múlva adjuk hozzá a paradicsomszószt, egy nagy maréknyi bazsalikomot, sót és borsot.
Forraljuk fel, fedjük be fedővel, és közepes hőfokon főzzük kb. 1 órán át, vagy míg a hús kellőképpen megpuhul. Időközben az elfőtt levet vörösborral vagy vízzel és kevés pótoljuk, ne legyen száraz a ragu. A főzés befejezte előtt tegyünk még néhány bazsalikomlevelet is bele.
2 Ha friss spenótot használunk, akkor blansírozzuk, és csepegtessük le. Ha fagyasztottat, akkor kiolvasztás után úgyszintén csepegtessük le, de fogjuk fel a levét.
3 Keverjük össze a ricottát a natúr joghurttal és ízesítsük egy kis sóval, kevés borssal és friss szerecsendióval. Ne a bors, hanem inkább a szerecsendió legyen a domináns.
4 Egy (vagy több kisebb) hőálló tál aljára öntsünk egy kis vizet, amit a spenót lecsepegtetéséből félretettünk. Béleljük ki a tál alját a tésztalapokkal, merjünk rá egy réteg marharagut, erre egy réteg joghurtos ricottát, és egy adag spenótot. Majd ismét tészta következik, és az előző töltelék. Én csak kétsoros lasagnét készítettem, de ízlés szerint lehet belőle 3 rétegű is.
A lényeg, hogy legfelülre tészta kerüljön, amire öntsünk egy keveset a spenót levéből, tegyünk rá egy vékony réteg joghurtos ricottát, végül reszeljünk a tetejére parmezánt.

Lefedés nélkül süssük készre 190°C-on a középső rácson, körülbelül 45 perc alatt.


Tipp: Le is lehet fagyasztani, ha nincs egyszerre elfogyasztva ez a mennyiség.

2013-02-17

Somlói galuska - másodszorra

versão da receita em português encontra-se aqui

English version is avaliable here



Kezdhetném úgy ezt a bejegyzést, hogy nem is emlékszem, mikor készítettem utoljára somlói galuskát, de ez nem lenne igaz, mert pontosan tudom, hogy majd' 4 éve. Érthető módon mostanra már nagyon ki voltam rá éhezve. A régi fényképet elnézve, tudtam hogy az cserére érett, nem is terveztem új bejegyzést belőle. Aztán mégsem az előző recept szerint készült el ez a mostani somlói galuska. Úgy döntöttem, hogy úgy hagyom az előző receptet ahogy van, de írok egy újat is. Sőt mi több, portugálra és angolra is lefordítom - ezek külön bejegyzésbe kerültek -, hiszen ezzel az előre megfontolt szándékkal választottam annak idején angol nevet a blognak. ;)
Az összehasonlításból kitűnően összehasonlítható az ízlésünk változása a négy év alatt, kevésbé - de mégis eléggé - édes, és az elkészítése is gyakorlatiasabb lett.
Figyelem, ez nem a gyerekbarát verzió! Ha nekik (is) készül, akkor maradjon ki belőle az alkohol.


Hozzávalók
8-10 adaghoz

a háromféle piskótához - sima, diós, kakaós
6 db tojás különválasztva (nálam a fehérjék 190 g a sárgák 110 g súlyúak voltak)
50 g nádcukor
65 g fehér búzaliszt
15 g darált dióbél
1 púpozott ek cukormentes kakaópor

a vaníliakrémhez
7 dl zsírszegény tej
5 db tojássárgája (100 g)
85 g nádcukor
3 rúd vanília (vagy helyette vaníliapaszta, vagy ha van, akkor használjunk egyszerűen házi vaníliás nádcukrot)
20 g liszt vagy kukoricakeményítő

fél kezeletlen héjú citrom reszelt héja

a csokoládéöntethez

150 g min. 60%-os étcsokoládé
2 ek kakaóvajjal felolvasztva
(Ha nem szeretnénk hogy megszilárduljon az öntet, akkor olvasszunk fel némi cukrot egy kis vízben, és ezt a cukorszirupot keverjük össze az olvasztott csokoládéval. Lehet bele önteni egy kis rumot is.)

továbbá
2 maréknyi mazsola (aki nem szereti, az tehet bele aszalt áfonyát) annyi rumba (Havana Club) áztatva, amennyi ellepi

50 g darált dióbél 
kb. 1 ek cukrozatlan kakaópor

3-4 dl cukormentes tejszín
kb. 1 ek nádcukorpor/porXukor/vagy más édesítő


Elkészítés

1 Áztassuk be a mazsolát annyi rumba, amennyi ellepi.
2 A piskótához verjük kemény habbá a tojásfehérjéket, utána - egy másik tálban - verjük kifehéredésig a tojássárgákat a nádcukorral. Egy hajlékony spatulával vagy kézi habverővel keverjük el benne csomómentesen a lisztett, majd 3-4 részletben adagoljuk hozzá a kemény tojásfehérjehabot. Óvatosan keverjük, hogy közben ne törjön össze a hab, lehetőleg maradjon légies a krém.
3 Osszuk 3 egyforma részre. Az egyikbe keverjük a darált diót, a másikba kakaóport, a harmadik simán marad.
4 Melegítsük elő a sütőt 175°C-ra, vajazzunk ki vékonyan egy nagyméretű (35×38 cm) tepsit, és béleljük ki sütőpapírral. Öntsük a tepsibe egymás mellé a háromféle krémet, s simítsuk egyenletesre.
A sütő középső fokozatán 20 perc alatt süssük készre.
Ha megsült, tegyük félre hűlni.
5 A vaníliakrémhez melegítsük meg a tejet a reszelt citromhéjjal, és a vaníliarudak kikapart magjaival, illetve magukkal a rudakkal.
Verjük kifehéredésig a tojássárgákat a nádcukorral. Merjünk bele egy fél merőkanálnyi meleg, de nem forró (!) tejet. Ha túlmelegítettük volna a tejet, akkor tegyük félre hűlni egy kicsit. Keverjük el benne csomómentesen a lisztet is.
Öntsük a tojásos krémet a többi tejhez, tegyük vissza a tűzre és közepes hőfokon sűrű kevergetés mellett sűrírsük be. Nem kell, hogy megálljon benne a kanál, de túl híg állapotú se legyen. Ha elkészült, vegyük ki belőle a vaníliahéjakat, és tegyük félre hűlni.
6 A piskótalapokat az ízesítéseik szerint osszuk el 3 egyforma részre. Fektessük az egyik lapot egy akkora jénai tálba, amekkorát éppen ki lehet bélelni az egyes lapokkal (nálam 21×21 cm-es). Locsoljuk meg a mazsola áztatásához használt rum felével az első piskótát, kenjük rá a vaníliakrémet, szórjuk rá a mazsola felét, végül egy maréknyi darált diót is. Fedjük be a második piskótalappal, és ismételjük meg az előző tölteléket; rum, vaníliakrém, mazsola, dió. Takarjuk be a 3. piskótalappal, amit locsoljunk meg egy kis rummal. Nem kell eláztatni. :)  Hintsük meg a tetejét kakaóporral.
Fedjük be egy frissentartó fóliával, és tegyük a hűtőbe néhány órára, de még jobb ha legalább egy éjszakán át pihentetjük.
7 Amennyiben csak csokoládét és kakaóvajat használunk a csokiöntethez, úgy legjobb, ha közvetlenül a fogyasztás előtt olvasszuk fel mikróban vagy vízgőz fölött. Ha a cukormázas verziót használjuk, mint itt, akkor azt előre el lehet készíteni.
8 Verjük kemény habbá a tejszínt egy-két evőkanálnyi porXukorral vagy más édesítővel.
9 Fogyasztáshoz két evőkanál segítségével szaggassunk galuskákat a rakott piskótából, szedjük őket induviduál tálkákba, öntsünk mindegyikre csokoládéöntetet, és osszuk el rajta a tejszínhabot.

Ízlés szerint tovább díszíthető kakaóbabtörettel vagy kakaóporral.

Hungarian dessert somlói galuska

Ez a recept magyarul itt található

Este receita em português encontra-se aqui


Somlói galuska (or Hungarian trifle) is one of my favorite Hungarian dessert. It’s made with three types of sponge cake (simple, walnuts, cocoa) chocolate filling and whipped cream.


My version has less sugar and fat than the usual recipes, but it’s definitely the best I’ve ever tried! I think the other thing that makes it so good is the quality of the ingredients I use.

Enjoy!

Ingredients
to 8-10 servings

for the 3 types of Sponge cake (simple, walnuts, cacao)
6 eggs separated (egg whites 190 g, egg yolks 110 g)
50 g cane sugar
65 g all-purpose flour
15 g ground walnuts
1 heaped tbsp sugar-free cocoa powder

vanilla cream
7 dl low-fat milk
5 egg yolks (about 100 g)
85 g cane sugar
3 vanilla bars (or 1-2 tbsp vanille extract or simplesmente use homemade vanilla sugar)
20 g all-purpoese flour or maize starch
zest of half untreated lemon

for the chocolate dressing
150 g dark chocolate (min. 60% cocoa solids) melted with 2 tbsp os cocoa butter
If you do not want that the chocolate dressing consolidated later, make another dressing. Melt some sugar in a little water and with some rum, and mix it with the melted chocolate.

2 handful of raisins (or dryed cranberries) soaked in rum (preferrence Havana Club)
3-4 dl of sugar-free whipped cream
sugar or other sweetening to taste


Preparation

1 Soak the raisins in some rum.
2 For the sponge cake beat the egg whites to a meringue-like foam, then set aside. In a separate bowl mix the egg yolks with the cane sugar, and beat it until get a white cream, then carefully sieving and folding the flour with a flexible spatula. Gently mix the beated egg whites too in 3 partes in the egg yolks cream. The cream shoud be airy.
3 Divide in 3 parts the cream. In one of them mix the grounded walnuts, in the other mix the cocoa powder. The third one will be simple.
4 Preheat the owen to 175°C. Grease and line a large (35×38 cm) tin with baking papel. Pour into the pan next to each other in the three types of cream and smooth evenly.
In the middle degrre of the oven bake it during 20 minutes, thes set aside to cool.
5 To the vanilla cream heat the milk with the lemon zest and scrapped vanilla seeds and vanilla bars.
Beat the egg yolks with the cane sugar until white and creamly.
Mix it with a ladle of warm (but not hot!) milk, and with the frour, then mix it well. If you have overheated the milk, then set aside to cool a little bit.
Put this cream into the remaining milk, then heat in a medium fire. Stiring it until stickening.
When you're done, take out the vanilla bars, and set aside to cool.
6 Divide in 3 partes equal the colled sponjed cake. Lay one sheet of a bigger (21×21 cm is ok) heatproof bowl, then sprinkle wits some rum (from raising soaking), then spread it with half of the vanilla cream, half od raisins and ground walnuts. Cover it with the second sheet, and and repeat the previous filling; rum, vanilla cream, raisins and walnuts. Cover with the third sheet. Sprinkle it with a little bit of rum and with cocoa powder on the top.
Cover with cling film and place in the fridge for a few hours, but even better if you let it rest for at least overnight.
7 If you use only chocolate and cocoa butter to the chocolate dressing it is better to prepare in the microwave or melt it on the vapor before serving.
If you use the sugar-coated version, it can be preparated previously.
8 Beat well the whipped cream wits some of sweetening, to taste.
9 To serve the dessert, tear small noodles with two tablepsoons. Put them like heaps in a induvidual bowls, then pour some chocolate dressing and one-two taplespoons of whipped cream.

To decorate sprinkle the somlói galuska with cocoa powder or with crushed cocoa beans.

Sobremesa Húngara somlói galuska

Ez a recept magyarul itt található

English version is available here

Esta sobremesa Húngara, chamada somlói galuska, é por todos conhecida e muito apreciado em toda a Hungria. Existem diversas receitas; a minha é uma versão simples, mas muito intensa nos sabores e com pouco açúcar e gordura.








Ingredientes
para 8-10 doses

para os 3 tipos de bolo (tipo pão-de-ló)
6 ovos separados (aprox. 190 g de claras, 110 g de gemas)
50 g açúcar amarelo
65 g farinha de trigo
15 g miolo de noz moído
1 colher de sopa de cacau em pó (não adoçado)

para o creme de baunilha
7 dl leite meio-gordo
5 gemas de ovo (100 g)
20 g farinha de trigo, ou amido de milho
85 g açúcar amarelo
3 vagens de baunilha (ou em substituição pasta de baunilha, ou simplesmente utilizar açúcar amarelo baunilhado, de pref. caseiro)
raspa de meio limão (não tratado)

para o molho chocolate
150 g chocolate preto (min. 60% cacau)
2 colheres de sopa de manteiga de cacau
Caso se pretenda que o chocolate não solidifique, dissolver um pouco de açúcar amarelo num pouco de água e rum, e misturar este preparado com o chocolate derretido

2 mãos-cheias de passas (ou mirtilo seco) embebido em rum (de pref. Havana Club)
50 g miolo de noz moído
1 colher de sopa de cacau em pó (não adoçado)
3-4 dl natas para bater e adoçar ao gosto


Preparação

1 Mergulhe-se as passas em rum;
2 Para a massa dos bolos bata as claras de ovo em castelo. Em separado bata as gemas de ovo com o açúcar amarelo até ficar tudo branco. Com uma espátula flexível (Salazar) vá misturando delicadamente cada terça parte das claras com as gemas batidas. Adicione á farinha, mexendo delicadamente, sem deixar “nós”. O creme deve ficar leve, arejado;
3 Divida o creme em três partes iguais. Misture numa parte o miolo de noz, na outra o cacau em pó e a terceira mantenha simples;
4 Aqueça o forno a 175 graus °C. Amanteigue um tabuleiro grande (o meu é 35×38 cm) e forre-o com papel vegetal; Espalhe os três tipos de preparado no tabuleiro lado-a-lado.
Leve ao forno durante 20 minutos a meio nível;
Deixe arrefecer.
5 Para o creme de baunilha aqueça em lume brando o leite com a casca ralada de limão, e as baunilhas.
previamente raspadas (sementes e vagens também). Bata as gemas com o açúcar até ficar tudo branco. Adicione uma concha de leite quente - mas não fervente! - e misture bem. Acrescente a farinha, ou o amido de milho e aglomere bem sem deixar nós. Se o leite entretanto aqueceu demais deixe arrefecer um pouco antes de adicionar nesta mistura. Deite neste preparado o restante leite, misture bem e leve a lume médio para engrossar o creme. Não deve ficar muito liquido mas também não é necessário deixar com a firmeza de pudim. Tire as vagens de baunilha e deixe arrefecer.
6 Divida o bolo em três partes iguais conforme os sabores. Faça camadas forrando com uma das partes de bolo um recipiente grande (cerâmica ou tipo pirex, tamanho mais ou menos 21×21 cm) e molhe com algum rum (das passas). Deite metade do creme de baunilha e espalhe bem. Espalhe também metade das passas e nozes moídas. Cobrir com o segundo tipo de bolo e repetir os passos anteriores: rum, creme de baunilha, passas e nozes moídas. Cobre-se com o último bolo e molha-se com algum rum - a gosto - e polvilha-se com cacau em pó.
Tape com papel de celofane e leve ao frigorífico durante algumas horas e ainda melhor de um dia para o outro.
7 Para o molho de chocolate:
Se utilizamos o chocolate derretido com manteiga de cacau (sem adicionar o açúcar com água), este vai endurecer. (mas tem menos calorias), pelo que é melhor derreter no micro-ondas ou em banho-maria mesmo antes de servir a sobremesa.
Se queremos evitar este procedimento e preparar antes, como atrás mencionado faz-se um xarope com água, rum e açúcar, e mistura-se com o chocolate derretido.
8 Bata as natas bem firmes com o doce escolhido;
9 Para servir a sobremesa com a ajuda de duas colheres de sopa corte em pedaços pequenos o bolo já amolecido e embebido com os sabores todos e junte em montes em taças individuais. Regue com o chocolate derretido e junte 1-2 colheres de natas batidas.


Pode decorar com cacau em pó ou com pepitas de cacau crú partidas, a gosto.

2013-02-03

Indiai sárgarépás-kelkáposztás csicseriborsó-leves fokhagymás naan kenyérrel


Ismét indiai. Most egy laktató zöldséglevest főztem, aminek az ötlete a 2012. téli BBC Eat Well újságból származik, de rátaláltam itt is. Zöldbabom éppen nem volt itthon, de kelkáposzta igen, így azzal helyettesítettem. Semmivel sem lett rosszabb, mintha zöldbabbal készült volna.
A napokban véletlenül ráakadtam fekete sárgarépa- és fekete zöldbabmagokra - amikből persze rögtön be is szereztem - és már el is határoztam, hogy amint lesz belőlük termésem, biztosan elkészítem ezt a levest majd azokkal a színekkel is. Biztosra veszem, hogy érdekes lesz.

A naan kenyér receptjét a nagy indiai szakácskönyvemből vettem, és szigorúan követtem a benne leírtakat. Tökéletes kísérője a levesnek. Szerintem egy jól átgondolt, kifogástalanul összeállított könyv, kiváló receptekkel, nekem nagy kedvencem. Kinek van meg?


Hozzávalók

4-6 adag leveshez
300 g előző este vízbe áztatott csicseriborsó (száraz súlya 220-250 g körül lehet)
kb. 275-300 g sárgarépa kis kockákra vágva
kb. 150 g zöldbab vagy kelkáposzta nagyjából feldarabolva
135 g vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma és 20 g gyömbér aprítógépben finomra aprítva
1-2 ek semleges ízű olaj
kb. 1 l zöldségalaplé vagy víz
tengeri só
1-2 ek garam masala (fűszerkeverék), ami előállítható házilag: koriander, római kömény, pirospaprika, szerecsendió, bors, kardamom, szegfűszeg, édeskömény és babérlevél összeőrlésével, vagy készen beszerezhető

8 db naan kenyérhez  (Lehsuni Naan)
8 g friss élesztő 2 ek kézmeleg vízben feloldva
1 db tojás (50 g), 4 ek tej (32 g), 1 tk nádcukor (4 g) összekeverve
500 g búzaliszt
7 g finom tengeri só
2 ek semleges ízű olaj (pl. földimogyoró-olaj)

kb. 130 g fokhagyma ízlés szerint felaprítva (Aki nem rajong az intenzív fokhagymaízért, tegyen rá kevesebbet, vagy egyszerűen hagyja el.)

Elkészítés

1 A naan kenyérhez keverjük össze a lisztet a sóval, adjuk hozzá a feloldott élesztőt és a tejes-cukros tojást. Gyúrjunk belőle tésztát, fedjük be egy tiszta konyharuhával, és langyos helyen pihentessük 10 percig.
2 Adjuk a tésztához a 2 ek olajat, és gyúrjuk jól össze vele. Jó pár percig kell gyúrni, míg a tészta szép fényes, de nem ragadós lesz. Ismét fedjük be konyharuhával, és kelesszük 2 órán keresztül langyos helyen.
3 A leveshez hevítsünk fel egy kis olajat egy fazékban, és pároljuk meg rajta az aprított vöröshagyma, fokhagyma és gyömbér keverékét. Hintsük meg a garam masalával és keverjük jól össze. Többször megkevergetve hevítsük így együtt még egy percig, majd öntsük hozzá a csicseriborsót, és a sárgarépa felét. Öntsük fel 1 l zöldségalaplével vagy vízzel, ha kell sózzuk meg, és fedő alatt, közepes hőfokon főzzük a levest. Mikor a csicseriborsó már közepesen puha, akkor adjuk hozzá az aprított sárgarépa másik felét is.
Ezt egy lépésben is meg lehet tenni, de én direkt szerettem volna a sárgarépát két textúrában érezni.
4 Amíg a leves fő, hámozzuk meg a naanhoz szükséges fokhagymákat, és aprítsuk össze.
5 Ha már majdnem megfelelően puha a csicseriborsó a levesben, pürésítsük nagyjából egy botmixerrel. Nem krémlevest készítünk, hanem csak besűrítjük a levest, ezért kb. a fele mennyiséget elég pürésíteni, a többi zöldség maradjon egészben.
Keverjük hozzá a zöldbabot vagy a kelkáposztát és főzzük még nagyjából 8-10 percig. Ellenőrizzük az ízesítést, és ha valamivel hígabbra szeretnénk a levest, akkor öntsünk még hozzá egy kis alaplevet vagy vizet.
6 Melegítsük elő a sütőt 200°C-ra.


A két óra kelesztési idő leteltével osszuk a tésztát 8 egyforma darabra és formázzunk belőlük kis kerek cipókat.Két tenyerünk közt lapítsuk össze mindegyiket, és egyik oldalukkal nyomjuk őket az aprított fokhagymába. Óvatosan húzzuk a cipókat ovális lepényformákra, vigyázva, hogy ne essen le a fokhagymaborítás az egyes kenyerekről. Ha szükségesnek találjuk, végezhetjük ezt a műveletet enykén olajos kézzel vagy egy sodrófa segítségével.


7 Vékonyan kiolajozott tepsiben 15-20 perc alatt süssük készre a naan kenyereket. Attól függően határozzuk meg a sütési időt, hogy mennyire szeretnénk puhára vagy inkább ropogósra készíteni a kenyereket.


Kínáljuk melegen a sárgarépás-kelkáposztás csicseriborsó-leves mellé.