2012-05-30

Mandulás joghurtsüti málnás-joghurtos tejszínhabbal


Igazi nyárias sütemény, szokás szerint nem túl édesen, de nagyon finoman. Ráadásul nem is cukorral, hanem Xukorral (nyírfacukorral) készült. Ennek ellenére diétásnak vagy reformnak mégsem nevezném a süteményt, nem szeretem ilyen jelzőkkel illetni az ételeimet, mert megtévesztő lehet. Hiszen ha valaki fogyni szeretne, még nem jelenet egyet azzal, hogy a cukormentes ételeket bátran fogyaszthatja. Hiszen a görög joghurt 7,5%-os zsírtartalommal rendelkezik - ami egy zsírszegény natúr joghurttal kiküszöbölhető -, van még benne valamennyi vaj (82%), fehér liszt, és tejszín is.
Egy a lényeg: a cukormentes nem feltétlenül jelent diétást is.

A süti tésztája tömör marad, nem fog nagyon megemelkedni sütés közben, de ez éppen így jó. Ha van friss gyümölcs, akkor extraként kínálhatunk még mellé, nem fogja elrontani. ;)


Hozzávalók

a tésztához
100 g blansírozott, kissé darásra darált mandulabél
75 g puha vaj
100 g Xukor (nyírfacukor)
2 db (90 g) tojás
250 g görög joghurt (ennek híján lecsepegtetett natúr joghurt)
7 g foszfátmentes sütőpor
1 kis csipet só
200 g búzafinomliszt

a krémhez
2 dl hideg tejszín
25 g PorXukor
150 g görög joghurt
10 g liofilizált málna összemorzsolva
5 g céklapor a természetes színezéshez
A liofilizált málna és a céklapor helyett használhatunk friss, vagy alaposan lecsepegtetett fagyasztott-kiolvasztott málnát, vagy más piros bogyós gyümölcsöt, de figyeljünk oda a mennyiségre, hogy ne tegye túl folyós állagúvá a krémet.

csipkerózsa vagy más ehető virág a díszítéshez



Elkészítés

1 Keverjük habosra a vajat a mandulabéllel és a Xukorral. Adjuk hozzá a görög joghurtot is, majd egyesével a tojásokat is. Mindegyik után alaposan verjük fel a krémet. Szitáljuk össze a sütőport a liszttel és a csipetnyi sóval. Apránként adagoljuk a krémhez, és keverjük az egészet csomómentesre.
2 Öntsük a tésztát egy kivajazott-kilisztezett  püspökkenyérformába és 175°C-ra előmelegítet sütőben 35 perc alatt süssük készre. Tűpróba szükséges!
Ha megsült, rácson hűtsük ki.
3 A krémhez verjük kemény habbá a tejszínt a PorXukorral, majd keverjük bele a görög joghurtot is. Adjuk hozzá az összemorzsolt liofilizált málnát és a céklaport is (vagy friss/fagyasztott málnát). Keverjük addig, míg szép egyenletesen rózsaszín lesz a krém.
4 A kihűlt tésztát vízszintesen szeljük három hasonló vastagságú lapra, majd kenjünk mindegyikre a málnás habból. Legvégül vonjuk be az egész süteményt kívülről is, és díszitsük csipkerózsaszirmokkal.
Hűtőben tároljuk.

2012-05-28

Libazsírban konfitált nyúlcomb, virágos salátával


Megint csak egy olyan módszerrel készítettem az ebédünket, amit ugyan ismertem, de még sosem készítettem. Talán nem is kell nagyon magyaráznom, hogy a zsír miatt, de egyszer-egyszer azért belefér az étrendünkbe.
Ez a fogás egyébként az eperparaj köré épült. Ahhoz képzeltem el a sokvirágos salátát, és csakis valamilyen fehér húst (esetleg halat). Elsőre vajon pirított rózsborsos nyúlgerincfilére gondoltam, de aztán nyúlcomb került elő a fagyasztóból. Hosszan sütve, de szaft nélküli végeredményt szerettem volna, és volt egy üveg ízletes libazsír a hűtőben. Így adta magát a konfitálás - és mivel a zsírt papírtörlővel leitattam a húsokról, meg is kaptam a tökéletes eredményt. 

Hozzávalók

4 db nyúlcomb (kb. 250 g/db)
annyi liba- vagy kacsazsír, amennyi ellepi a húsokat (az általam felhasznált zsír enyhén ilyen ízű volt)
durvaszemű tengeri só
2 rozmaringhajtás
3-4 ágacska kakukkfű

a salátához
(a mennyiségek tetszés szerint)
1 nagy maréknyi zsázsa
1 nagy maréknyi rucola
pár kisebb levél lollo rosso
eperparaj, levelei és termései a száráról leszedve
kerti árvácsa levélkéi és virágai
erdeimályva-virágok
néhány fürt akácvirág - szirmai a zöld részekről lecsippentve

gyümölcsös/virágos ecet, nálam most egy mangós ecet volt: ecet, mangópüré, cukor, almapektin (most nem házi)

Tipp: ha főételnek készül, akkor egy egyszerű vadrizses vagy vörös rizses rizskeverék kétségkívül jól kiegészíti ezt az ételt.

Eperparaj (Chenopodium capitatum, Blitum capitatum)
 Elkészítés

1 Kicsit sózzuk meg a húsokat, tegyük őket szorosan egy fedeles agyagtálba és helyezzük el közéjük a zöldfűszereket.  Fedjük be a zsírral, majd a tál tetejével, és 140°C-on 3 óra alatt süssük omlósan puhára.
(Süthetjük a húsokat ennél alacsonyabb hőfokon is, de akkor nyilvánvalóan valamivel tovább fog tartani a sütési ideje.)
2 Ha rizst is készítünk mellé, akkor időben tegyük fel főni.  
3 Fogyasztás előtt készítsük el a salátát: a virágokat óvatosan mossuk le, hogy megtisztítsuk a porszemektől és az esetleg bennük megbúvó apró bogárkáktól. Papírtörlővel óvatosan itassuk le róluk a vizet.
A rucolát, árvácskaleveleket, a zsázsát és a lollo rossót is mossuk meg, majd egy salátacentrifugában pörgessük le róluk a vizet. Az eperparaj száráról szedjük le a leveleket és a terméseket, mossuk meg, és ha nagyobb mennyiségről van szó, akkor pároljuk is meg.

Az eperparajról : A leveleket lehet nyersen is fogyasztani, de valahol olvastam, hogy (meghatározatlanul) nagy mennyiségben nem ajánlott fogyasztani, az oxálsavtartalma miatt, ezért én egy picit megpároltam. Oxálsav egyébként a sóskában és a spenótban is jelen van. Utólag már feleslegesnek tartom a párolást, hiszen csak 2 szál eperparajról volt szó, ami elhanyagolható mennyiségnek tűnik.
A termése (gyümölcse) állagát és formáját tekintve a faeperhez hasonló, az íze viszont közel sem olyan édes. Nehéz eldönteni, hogy gyümölcs, vagy zöldség-e. Mindenesetre finomnak finom, különleges, és remekül illik salátákba.

4 Keverjük össze a zöldeket a virágokkal és az eperparajtermésekkel, locsoljuk meg egy kis gyümölcsös ecettel, és már tálalhatjuk is az omlósra konfitált nyúlcombbal (és rizzsel). A húsról a tálalás előtt azért ne felejtsük el leitatni a felesleges zsírt!

2012-05-24

Habos sókéregben sült aranydurbincs

tökmaglisztes palacsintával és egy különleges salátával


A hét elején végre csodás halakra sikerült szert tennünk a Budaörsi Halpiacon, amiből elsőre ezt a fantasztikus tojásfehérjehabos sókéregben sült aranydurbincsot sütöttem.
Ismertem már ezt a módszert, de most először próbáltam csak ki. Valahogy mindig sajnáltam a kilónyi sómennyiségeket „elpazarolni”, de ezúttal úgy voltam vele, hogy működhet kevesebbel is. És így is lett. 100 g só tökéletesen elég volt; a hal rendesen átsült, és az íze is hibátlan lett.

A körethez valami zöldet képzeltem el, amibe a Nature Cookta tökmaglisztjét is szerettem volna felhasználni. Egy egyszerű palacsintára esett a választásom. A hagyományos liszttel készülő palacsintától kissé eltérő állagú, könnyebben morzsálódik, de nem okozott gondot, mert amúgy sem feltekerni szerettem volna, hanem csak kisméretű vastagabb korongokat sütni belőle. (Az első ugyan leregadt, de egy a hagyományos palacsintánál is előfordul, nem igaz?)
Ízre nagyon finom, igazán különleges. Jól kiegészíti az aranydurbincs tiszta ízét.

A sálata ötletét a fólia alól és a zöldfűszeres kiskertből merítettem. Elsőre csak párolt pici pak choi-okat terveztem, de aztán került még bele egyéb finomság is. És micsoda ízorgia lett a vége! Ennél jobb, tényleg nem is lehetett volna.


Hozzávalók

a sült halhoz
1 db nagy (kb. 800 g) aranydurbincs konyhakészen, nem beirdalva
1 db tojásfehérje
100 g durvaszemű tengeri só
3 gerezd fokhagyma
18-20 nagyobb rozmaringlevél
1 csokor kakukkfű
olívaolaj

a palacsintához
4 db tojás (173 g)
2,5 dl sovány tej
2,5 dl ásványvíz
150 g Nature Cookta tökmagliszt
3 g finomszemű tengeri só

a salátához kb.
2 maréknyi fiatal pak choi
1 tk vaj
1 szál sárgarépa zöldséghámozóval vékonyra szeletelve
1 nagy maréknyi zsázsa
1 kisebb maréknyi jiaogulan
virágos kakukkfűhajtások, zsálya- és metélőhagyma-virágok
kevés rizsszirup és frissen facsart citromlé
sóvirág (flor de sal)


Elkészítés

1 A palacsintához keverjük össze először a tojásokat a folyadékokkal, sózzuk meg, majd keverjük bele csomómentesen  a tökmaglisztet. Tegyük félre.
2 A tojásfehérjét verjük fel kemény habbá, keverjük hozzá a sót. Helyezzük el a hal belső üregébe a zöldfűszereket és a fokhagymagerezdeket, majd a sós hab felével vonjuk be a hal egyik felét. Fektessük egy jénai tálba, és vonjuk be a tetejét a hab másik felével. Csurgassunk rá, és köré egy kevés olívaolajat, majd toljuk 175 °C-os sütőbe, lefedés nélkül, és 35 perc alatt süssük készre.
3 Amíg a hal sül, készítsük el a salátát. Egy serpenyőben olvasszuk fel a vajat, és pár perc alatt pároljuk meg rajta a pak choi-t és a sárgarépalapokat. Öntsünk rá egy kevés rizsszirupot és citromlevet, de csak annyit, hogy ne legyen se túl édes, se túl savanyú. Vegyük le a tűzről, hagyjuk hűlni, majd keverjünk hozzá zsázsát, jiaogulant, apró pakchoi-levélkéket, és a virágokat. Gyengén hintsük meg sóvirággal.
4 Süssük meg a palacsintákat - lehetőleg a megszokottnál kisebb és vastagabb darabokat.


Tálaláskor tegyünk egy-egy palacsintát a tányérokra, a halon óvatosan törjük össze a sókérget, majd mindegyik palacsintára tegyünk egy darabot a halból, végül halmozzunk rá egy kis kupacot a salátából. Díszítsük néhány zsálya- ás hagymavirággal, esetleg locsoljuk meg egy kis balzsamecettel is.


Megjegyzés: A Biobolt e-tár 10% kedvezményt nyújt a Select food olvasóinak, a Nature Cookta és a Xukor termékeiből! A megrendelés véglegesítésekor a select12 kód beírásával lehet érvényesíteni a kedvezményt, ami korlátlan ideig és alkalommal felhasználható.

2012-05-17

Csigaragu és az éti csiga előkészítése


Az éti csiga fogyasztásán már egy jó ideje gondolkodtam, de valahogy sehogy sem álltam neki. Addig, amíg némi csapadék után, a férjem be nem állított egy vödörnyivel. (Saját telken szedettekkel.) Hát mit ne mondjak, elsőre egy kicsit bizarr látvány volt, pedig szoktam én is szedni - a tyúkoknak. Ugyanis ők is nagyon szeretik, mivelhogy húst is esznek, ha kapnak, vagy ha találnak. Sőt, a húsa mellett a mésztartalmú csigaházakat is nagy előszeretettel fogyasztják.
Én a magam részéről, régebben ettem már csigát Portugáliában, de csak az apróbb csíkos fajtájúból. Emlékeim szerint finom volt, a portugálok ezt is remekül el tudják készíteni. Majdnem minden sörözőben (Cervejaria) találkozhatunk vele, ők előszeretettel fogyasztják sör mellé, focinézés közben.
Szóval. Most megmutatom az éti csigák előkészítését az én szemszögemből, máris két verzióban, fényképekkel illusztrálva. A gyengébb idegzetűek, ha csak a receptre kíváncsiak, akkor görgessenek gyorsan lejjebb! MeGastroMania Éva figyelmébe viszont különösen ajánlom a részleteket is. :)

Elöljáróban az éti csigáról (Helix pomatia):
Magyarországon védett állat, de április 1-től június 15-ig szedhetőek a 30 mm-nél nagyobb példányok. Június közepétől kezd el tojásrakással szaporodni. A gyűjtésre vonatkozó jogszabály az éti csiga gyűjtéséről és hasznosításáról itt olvasható.

A hidegvérű állatok közé tartozik, ezért élelmezési szempontból inkább a hallal, s nem a hússal egyenértékű. A maga 16%-os fehérje és 1%-os zsírtartalmával, magas vas- és kalciumtartalmával egészséges húsfélének számít.

Mivel korábban már több helyen is utána olvastam, annyit tudtam, hogy éheztetni kell őket néhány napig, hogy kitisztuljanak. Ehhez kellett keríteni egy megfelelő céledényt. Legjobbnak egy alul és körben is lyukacsos műanyag kosár bizonyunk, mert ebben egy slaggal könnyen lehet őket zuhanyoztatni az első napokban.
Vannak, akik szerint pár napig liszten kell őket tartani, hogy megfelelően kiürüljön a bélcsatornájuk, de én azt tapasztaltam, hogy enélkül is tökéletesen tisztulnak. Persze ez nem azt jelenti, hogy egy következő alkalommal nem próbálom meg őket valamilyen diétán tartani, hiszen valószínűsítem, hogy változhat az ízük.
1. verzió 60-70 db éti csigával: 5 napos éheztetés után, az elkészítés napján először egy kefével egyesével átsikáltam mindegyik csiga házát, hogy teljesen piszokmentesek legyenek. Ezután vagy 4-5-ször átmostam őket váltott hideg vízben, aminek az lett az eredménye, hogy kijöttek a házukból.
Itt jött a dilemmám, hogy hogyan segítsem át őket a túlvilágra. Van aki hideg vízben, élve teszi fel őket főni, de én jobbnak láttam a gyorsabb - és valamivel kíméletesebbnek tűnő - verziót: lobogó forró vízbe dobtam őket 3 percre.
Utána azonnal egy hideg vizes edénybe szedtem őket, és amikor már valamelyest hűltek, egy hegyes kis villával, vagy amit lehetett, azt kézzel kihúztam a házukból, majd ugyancsak kézzel lecsippentettem a csigák bélcsatornáit.
Az üres csigaházakat félre lehet tenni, alaposan kifőzni és jól kiszárítani, majd később ebbe visszatölteni például zöldfűszeres vajjal a csigahúst, vagy hamis csigát készíteni, amibe csigahús helyett valami más étel kerül.
A csigahúsokat többször átmostam ecetes-sós vízben, hogy minél több nyálkától megszabadítsam. Sima vízzel nem jön le rendesen a nyálka, az ecetes-sós eleggyel viszont annál inkább. Ha már teljesen, vagy legalábbis javarészt lemosódott a nyálka, akkor főzésre vagy fagyasztásra készen áll. Nekem pontosan 500 g tiszta csigahúsom lett.

2. verzió 5,5 kg éti csigával: A 6 napos tisztulás és a kefével való átsikálás után a élő(!) csigákat alaposan lesóztam, hogy kiengedjék a nyálkát. Minden képzeletemet felülmúlta az az iszonyat mennyiség amit kiengedtek! Ellentétben az előző előkészítéssel, ennél a módszernél visszahúzódtak a házukba, és később sem nagyon mocorogtak. Tulajdonképpen nem tudtam eldönteni, hogy ezzel már át is küldtem-e őket a túlvilágra, vagy sem. Legalább tízszer átmostam, miközben kétszer erős vízsugárral jól le is zuhanyoztattam őket.
Ezután forró vízbe dobtam őket 3 percre, majd átemeltem őket egy hideg vízzel töltött tálba, és a kisvillával kihúzkodtam őket a házukból. A sózás utáni visszahúzódás miatt csakis villával lehetett kiszedni őket. Lecsippentettem a beleket, többszöri alkalommal újra átmostam a húsokat ecetes-sós vízben és már meg is volt az előkészítés.
1,2 kg tiszta csigahús lett ebből a mennyiségből.

Ennyi csigánál ez a módszer sokkal több időmbe telt, mint az első, de a férjem szerint jobb lett ez a második adag - azt nem tudom, hogy a hosszabb főzési időnek, vagy a módszernek köszönhetően-e. Én nem kóstoltam, azért csak az ő véleményére tudok hivatkozni. (Miközben írom ezt a bejegyzést, éppen megjegyezte, hogy inkább az első ízlett neki jobban.)


Éti csigák mosása

Előfözött éti csigák - 1. verziónál ilyen lett a víz színe, a 2-nál pedig mélyzöld


Lesózott éti csigák - 2. verzió

Éti csigák nyálkátlanítása - 2. verzió


Éti csigák zsigerelése

Előfőzött, zsigerelt éti csigák ecetes-sós vízfürdő előtt


Recept:

Hozzávalók
kb. 2 személyre

500 g konyhakész éti csiga
80 g lila hagyma nagyon finomra aprítva
10 cm-es újfokhagymaszár kettévágva
3 gerezd zúzott fokhagyma
1 ek szárított görögszénalevél
extra szűz olívaolaj
1 ek pirospaprika
1 dl száraz sherry (Sandeman), vagy ha nincs, akkor száraz fehérbor
2 dl 100%-os paradicsomszósz
tengeri só, frissen őrölt fekete bors
1 kis csokor petrezselyem vagy koriander felaprítva
ujjnyi vastag csípős mangalicakolbász, néhány szem koriandermag - opcionális
víz (vagy zöldségalaplé)

Elkészítés

Az aprított lila hagymát futtassuk meg egy kis olívaolajon, dobjuk bele a fokhagymaszárat, a fokhagymákat és a görögszénalevelet, s keverjük össze. Egy perc után húzzuk félre a tűzről, hintsük meg a pirospaprikával, adjuk hozzá a csigahúst, keverjük meg, és tegyük vissza a tűzre. Öntsük fel a sherryvel, forraljuk 2-3 percig, majd öntsük hozzá a paradicsomszószt.
Ízesítsük egy kis sóval és borssal (esetleg a koriandermaggal, és a mangalicakolbásszal is) és öntsük fel annyi vízzel vagy alaplével, amennyi ellepi. Közepes hőfokon, fedő alatt főzzük 3-4 órán keresztül, vagy míg megpuhul a csigahús. Időről időre öntsünk alá vizet, pörköltállagúra főzzük.
A csiga állaga a zúzáéhoz hasonló. A főzés végén adjuk a raguhoz az aprított petrezselyem egy részét, tálaláskor pedig hintsük meg a maradékkal.

Köretjavaslat: én elsőre vad- és vörösrizses rizskeverékkel tálaltam, másodjára Actifryban sült újburgonyával, és friss salátával. Mindkettő jó választás volt.

Tipp: Friss kenyérrel előételnek is kitűnő!
Kuktában valószínűleg hamarabb elkészül.

Frissítés: Ezzel a receptemmel neveztem be a II. Andalúz receptversenyre, és a zsűri értékelése szerint bekerültem vele a legjobb 13 közé, ezzel részvételt nyertem az andalúz főzőkurzusra!

2012-05-11

Az én FRD-menüm


Beszámoltam már a napokban Jamie Oliver FRD programjáról, most pedig a menüajánlómat hoztam arra az esetre, ha valaki tanácstalan lenne.

Mivel elég nehéz volt kiválasztanom, a blogon felsorakozó - és a témának megfelelő - csupán 3 ételt, ezért dupla ajánlatot teszek, és buzdítok mindenkit arra, hogy ne csak 19-én, hanem rendszeresen fogyasszon igazi alapanyagokból készülő, igazi és egészséget étkeket!

Levesek

Salátaleves tojáslapótyával

Magában krémes zöldspárga-leves

Főételek

Papírban sült mediterrán hal (pisztránggal)
Tűzdelt nyúl
Zöldfűszeres tyúksült (vagy csirke/kakas)
Desszertek

Zserbótallér
Zabos-mézes szilvatorta

Ezerarcú mézes gyümölcs- vagy zöldségjégkrém

Ugye mindenki talál kedvére valót? :o)

„Vad” empada


Az empadát vagy empadinhát Portugáliából ismerem, ami ott leggyakrabban tyúkhúsos vagy húsos-zöldséges tölteléket kap. Általában csak liszttel készül a tésztája, ritkábban leveles tésztából. Én burgonyás tésztát gyúrtam hozzá, mert szerintem ez jobban illik az őzhús-komló-lekvár triójához, amivel megtöltöttem az őket. A hús sütésére a Chanfana receptjét használtam fel, a fűszereket borókabogyóval kiegészítve. Remek felhasználási alternatíva egyébként az előző napról megmaradt sült vagy akár főtt húsokra.

A recept a Dining Guide-on.

2012-05-07

Caldeirada a Tarka bárkán!


A tarkabarkás lányok a fejükbe vették, hogy távoli vizekre hajózva elhozzák nekünk különféle országok különféle halleveseit.
Nagy örömmel tölt el, hogy az utazás kiindulópontjaként Portugáliára esett a választásuk, és hogy elsőként bemutathatom a portugál Caldeiradát. Rendkívül sokoldalú leves ez, ami gyorsan és könnyen megfőzhető és nem mellesleg nagyon finom és egészséges is.
A leírás a recepttel a Tarka barkán!

Nagyon köszönöm a lehetőséget, és kíváncsian várom, hogy hol köt ki legközelebb a bárka. ;)

2012-05-04

Food Revolution Day itthon is

Magyarországon is élelmiszerforradalom-nap!
Stand up for real food – Szavazz Te is az igazira!

A Food Revolution Day mozgalmat a Jamie Oliver Alapítvány hozta létre azzal a céllal, hogy inspirálja és ismeretekkel lássa el az embereket annak érdekében, hogy azok a világ minden táján kifejezhessék egyetértésüket és közösen kiállhassanak a valódi, feldolgozatlan ételek, élelmiszerek mellett, aminek következtében csökkenhet a helytelen táplálkozás okozta megbetegedések száma. Ennek a napnak keretében, a világon több tízezer ember fog részt venni olyan rendezvényeken, ahol segítséget és útmutatást kapnak ahhoz, hogy miként lehet megelőzni helyes ételválasztással a táplálkozásuk okozta betegségeket.

Május 19-ig bárki csatlakozhat önkéntesként a Food Revolution Day mozgalomhoz a http://www.foodrevolutionday.com/ oldalon keresztül: szervezhet kisebb összejöveteleket; vacsorapartit vagy pikniket a családjának, barátainak, vagy nagyobbakat; esetleg cégtulajdonosok, éttermek, iskolák, dietetikusok, orvosok, sportközpontok egymással karöltve, a helyi közösség számára ingyenesen elérhető étvágygerjesztő, ismeretterjesztő és figyelemfelkeltő programokat.
Minden csatlakozott önkéntes azon dolgozik, hogy a helyes étkezéssel, ételválasztással kapcsolatos tudás eljuthasson a családokba, az iskolákba és a munkahelyekre. A Food Revolution mozgalom célja az, hogy az emberek a feldolgozatlan, lehetőleg helyi forrásból származó termékeket válasszák és a fiatal generáció ismét felfedezze a főzés okozta örömöket, lehetőségeket.
Ezzel kapcsolatosan egy petíciót indítottak útnak, amit jelenleg közel 800.000 ember írt alá a világ minden tájáról.

Jelenleg 28 országban, 237 városban 129 nagyobb rendezvény és 251 vacsoraparti kerül megrendezésre a május 19-i Food Revolution Napon, és ez a szám napról napra csak növekszik!

A vacsorapatrik a családnak és a baráti köröknek szóló programok, amelyeken csak feldolgozatlan, lehetőleg helyi alapanyagokból készülhetnek az ételek - míg a rendezvények nagyobb, dietetikusok, orvosok, éttermek, iskolák és sportközpontok által szervezett ingyenes, ismeretterjesztő és figyelemfelkeltő programok.

Erről a mozgalomról néhány hete értesült az interneten keresztül Povodör Judit, akit lenyűgözött az az összefogás és adni akarás, ami ezt az egész megmozdulást áthatja, s mivel már többször vett részt önkéntes munkákban, most is örömmel jelentkezett a hivatalos amerikai oldalon egy motivációs levél kíséretében, hogy szívesen lenne a budapesti Food Revolution Nagykövet.

Csodával határos módon Judit volt az egyetlen magyar jelentkező, így a gratulációk mellett azt a tanácsot kapta Jamie Oliver kampányának vezetőjétől, hogy önkéntes csapat hiányában ne vállalja magára ezt a nagy feladatot, rendezzen inkább egy Food Revolution Vacsorát a barátai számára. Ezért napokig gondolkodott azon, hogy elvállalja-e ezt a feladatot, de aztán úgy döntött, nincs mit veszíteni - s mivel teljesen azonosulni tudott a mozgalom céljaival, mindenképpen ki szerette volna próbálni magát.

Bár hivatásszerűen nem foglalkozik a gasztronómiával, de nagyon szeret főzni és az adalékanyagoktól mentes, természetes élelmiszerek híve. Ismerősei biztatására egy blogot is indított - ÖkoHybrid néven -, hogy megossza és inspirálja őket, továbbadva a Béky László természetgyógyásztól tanultakat.

Így hát Judit nagy lelkesedéssel és eltökéltséggel vetette bele magát a budapesti programok szervezésébe és már hetek óta szinte minden idejét ennek szentelve igyekszik hírt vinni az ismerőseinek, az éttermeknek és gasztrobloggereknek, hogy ők is csatlakozzanak ehhez a nagyszerű kezdeményezéshez. Első pozitív élménye a Felelős Gasztrohős kis csapatával való megbeszélésen érte, akiket megkeresve azt tapasztalta, hogy támogatókra és lelkes önkéntesekre talált -s akik egy meglepetés programmal fogják majd várni az érdeklődőket május 19-én, a Hősök terén.

Azóta ez a pozitív élménye egyre nő, a kezdeti bizonytalanságok teljesen megszűntek, s a két hete indított projekt lassan beérik.

A mai állapotok szerint május 19-én a Food Revolution Napot Budapesten 10 program keretei között fogjuk megünnepelni :

1. „Food Revolution a Konyhádban” a legelső programok egyike volt. Mivel három hete még nem volt olyan önkéntes, aki a helyet biztosítani tudta volna, ezért Judit gyorsan megoldotta a problémát: minden csatlakozó otthon készíti el a Food Revolution Vacsorát a családjának, így természetesen ehhez a programhoz az ország minden részéről csatlakozhatnak.
A szabály: csak feldolgozatlan, lehetőleg helyi termékekből készülhet az étel. Vagyis a finomított fehér liszt, mesterséges margarinok (vaj rendben van), finomított fehér cukor bizony tiltólistán vannak. A Facebookon keresztül lehet csatlakozni - Judit álma, hogy legyen 1000 ember Magyarországon, akik Food Revolution Menüt készítenek aznap - már 162-en csatlakoztak! :) Ehhez várja Judit olyan gasztrobloggerek jelentkezését, akik szívesen készítenének egy minta FRD Menüt!
 
2. A Goodness Medical Fitness- és Wellness Stúdióban  Food Revolution Day nyílt nap lesz, ahol az odalátogatók egész nap ingyenesen látogathatják a jógaórákat, vehetnek részt dietetikai tanácsadáson, és próbálhatják ki az új X-Body speedtraining gépet is. Ezen kívül ételkóstoló és a fenntartható gazdaságról szóló előadás várja majd az érdeklődőket, amit az  Élő Tisza Egyesület egyik elnökségi tagja, Dr Kelemen Béla tart majd. Akik pedig a jógaórák között fel szeretnének frissülni egy kicsit, a Somerset Teahouse  felajánlásával különleges zöld és fehér teákat kóstolhatnak majd egész nap.

3. Napos Oldal Vegetáriánus Étterem: önkéntesek fognak gyerekekkel szárított gyümölcsökből és magvakból  kókuszgolyókat készíteni, valamint az étterem séfje, Tóth László egy izgalmas workshop keretében készít majd el 3 egyszerű Food Revolution Ételt. Akik pedig kedvet éreznek egy kis főzéshez, elkészíthetik saját „Napraforgókrémjüket” amihez az alapanyagokat és a fűszereket az étterem biztosítja - ezen kívül délután 1-től a környezettudatos ételkészítésről lesz kerekasztal-beszélgetés.

4. A Nyersétel Akadémia két programmal is csatlakozott a rendezvénysorozathoz: május 5-én, szombaton, tanácsadással egybekötött nyílt napot tartanak a budapesti központjukban, valamint május 19-én a 4. kerületi Szűcs Sándor Általános Iskolában egy családi nap keretében tartanak felvilágosító előadásokat. A Szűcs Sándor Általános Iskola igazgatósága nagy örömmel fogadta a Food Revolution Day koncepcióját – példaértékű a többi iskola előtt, hogy ők minden éven rendeznek családi napot, aminek keretében egész napos, az egészséges táplálkozásra és sportra nevelő programok várják a gyerekeket.


5. A Mannatural Ételbár kóstolóval egybekötött tortakészítő workshopot szervez - a nyers étkezés pozitív hatásairól szóló előadással egybekötve.

6. Somerset Teahouse ingyenes kóstoltatással és a teák fajtáiról és azok egészségügyi hatásairól szóló előadással várja majd az érdeklődőket.

7. Az Életkonyha pedig egy gourmet ebédet szervez Noszvajon, s a Food Revolution Day keretében ingyenes előadással kedveskedik majd a résztvevőknek az ehető, vadon termő növényekről, valamint a nyers étkezés szervezetre gyakorolt hatásairól.

8. A Fruccola étterem (Bp. V. ker. Kristóf tér 3.) pedig Food Revolution Utcabállal várja majd az érdeklődő gyerekeket és azok szüleit, akik animátorok vezette programok keretében ismerhetik meg a zöldségeket és a gyümölcsöket. Egy kis programajánló: csukott szemmel való zöldség- és gyümölcskóstolás, gyümölcssaláta készítés, házi gyümölcsjoghurt készítés, kitűző és Fruccola-naptár készítés, vetélkedők és még sok egyéb.

9. Valamint lesz egy nagyobb rendezvény a MoM Rendezvényközpont nagyszínpadán 19-én 11:30-tól délután 4-ig, aminek főszervezője Hadarik Rita gasztroblogger. Itt főzőbemutatók, érdekes előadások, dietetikai tanácsadás, gyerekprogramok és vetélkedők várják majd az érdeklődőket.

10. A napot pedig a Hősök Terén megrendezésre kerülő Food Revolution Day flash mobbal zárnánk, aminek részleteiről és szervezéséről A Felelős Gasztrohősök lelkes csapata gondoskodik majd.

Minden program megtalálható lesz majd térképpel együtt a Food Revolution Hungary Facebook oldalán.
Csatlakozzatok a mozgalomhoz, lájkoljátok az oldalt és az események között nézzétek meg a programokat, néhányra már most lehet jelentkezni!

A szervezők továbbra is várják azon szponzorok jelentkezését, akik szívesen támogatnák a programot, Food Revolution Day önkénteseket a felmerülő költségek fedezésében (szóróanyagok nyomtatása, pólókészítés, hangosítás), valamint olyan fotósok jelentkezését, akik május 19-én segítenének megörökíteni az első budapesti Food Revolution Napot.

A magam részéről mindig szükségesnek tartom az ilyen, a helyes táplálkozásra ösztönző, figyelemfelkeltő összefogásokat. Még mindig nem elég elégszer elmondani, és időről időre felhívni az emberek figyelmét a helyes táplálkozás fontosságára;
  • hogy a helytelen táplálkozásból súlyos betegségek alakulnak ki, és romlik az életszínvonal,
  • hogy megelőzni kell, nem gyógyszerkkel kezelni,
  • hogy a helytelen életmód következtében kialakuló/kialakult túlsúly nem csak az esztétika, hanem a vele járó egészségügyi kockázatokról is szól,
  • vagy hogy el kell olvasni az élelmiszerek címkéin található információkat, és nem csak az ár, hanem az ott feltüntetettek alapján is dönteni. És tudomásul venni, hogy később bizony a gyógyszerek sem lesznek olcsók, a szedésükkel járó mellékhatásokról nem is beszélve.
A témával kapcsolatban van is itt már néhány korábbi bejegyzésem, amiket érdemes elolvasni; az egészségtelen élelmiszerekről, a diéta vagy életmód kérdéséről, vagy éppen a tojáskódok megismeréséről.

Végül, de nem utolsó sorban itt is szeretném kifejezni minden elismerésemet Povodör Juditnak, aki vállalta, hogy egyedül belevág ebbe a cseppet sem könnyű kihívásba!